Dennis Schaefer és Larry Salvato
A FÉNY MESTEREI

Méret: 148x210cm
Terjedelem: 512 oldal
Kötés: puhatábla, ragasztókötés, matt fóliázva

Amikor Máthé Tibor barátom, a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőri tanszékvezetője megkérdezte, hogy milyen szakkönyvet ajánlanék tanítványainak, gondolkodás nélkül rávágtam: A fény mesterei-t, holott akkor még nem is ismertem belőle mást, mint a meginterjúvolt képalkotók illusztris listáját.
De már akkor is tudtam, hogy a világ tizenöt legmeghatározóbbnak vélt operatőre között két hazánkfia is szerepel, a fiatalon elhunyt Kovács László és a még most is fáradhatatlanul dolgozó Zsigmond Vilmos. Némi gondolkodás után, és hogy igazságos legyek egy másik, kevesebbet emlegetett, „idegenbe szakadt” és ott világhírre szert tett magyar filmessel, hozzátettem: „Meg azt a könyvet is, amelyik Andrew Laszlo, vagyis László András gondolatait tartalmazza, hiszen a Minden (kép)kocka egy Rembrandt című könyvét a világon szinte mindenütt alapműként használják a felnövekvő operatőrgenerációk oktatására.”
Andrew Laszlo öt, Magyarországon is bemutatott filmjének elemzésével, a hozzájuk kapcsolódó kihívások, emlékek, küzdelmek és „sztorik” segítségével vall és tanít imádott szakmájáról, mesterségéről és művészetéről.
Tibi szemének örömteli felcsillanása láttán kijelentettem, hogy közös alma materünk, egykori tanáraink és mestereink, de nem kevésbé az ő hasonlóan elkötelezett és általam nagyra értékelt oktatói tevékenységének tiszteletére mindkét könyvet lefordítom.
A szakma és a kapuit ostromlók számára, de a film iránt komolyabban érdeklődő nagyközönség részére is fantasztikus kincs ez a harminc éve kiadott könyv, amelynek néhány konkrét, technikai vonatkozása már elavult, de a képalkotás gondolati lényege, hatásának fontossága és mestereinek hozzáállása mit sem változott. Nyilvánvaló bizonyíték rá, hogy a megjelenés óta eltelt harminc év során folyamatosan kapható volt, sőt 2012-ben (az egyik interjúalany, John Bailey friss előszavával) újra megjelent és jelenik meg a világ számos nyelvén. Furcsa könyv ez, szakkönyv, kissé fésületlen, kócos interjúk gyűjteménye olyan emberekkel, akiknek nem a szó, hanem a szavak képpé formálása a mesterségük és művészetük. Ezért meglepett, amikor erre az olvasói kommentre akadtam a világ legnagyobb könyváruháza, az Amazon® weboldalán: „Kitűnő! Kitűnő! Kitűnő! Ez a könyv majdnem könnyekre fakasztott!” Gondolják meg, ezt nem egy érzelmes fruska írta valami holdfényes-szerelmes tiniregényről, hanem egy filmrendező.
Edelényi János